2017. október 16., hétfő

Karácsony 2017



  Az esküvői szezonnak lassan vége, így most pár hétig (a mindennapi fotózások mellett) a karácsonyi képek, fotókönyvek készítésével foglalkozom. Ebben az évben is szeretettel várok mindenkit egy jó hangulatú családi fotózásra. A lehetőségekkel, árakkal kapcsolatban elérhetőségeimen adok részletes tájékoztatást. Szabad időpontok még vannak, ennek ellenére célszerű minél hamarabb lefoglalni egyet, mert december elején már a labor és a fotókönyvet készítő cég is csak korlátozottan fogad rendeléseket. A könyvek szerkesztése, a képek utómunkája is időbe telik, ezért biztosabb egy novemberi napot kijelölni a fotózásra.

www.tzsolt.com

2016. február 20., szombat

Ez a nap most Andreáról szólt


  Úgy döntöttünk, Andrea fotózásáról is készítünk egy összeállítást. Az operatőr, vágó Blanka volt, aki most is remek hangulatú werk anyagot rakott össze, a sminket Németh Ági vállalta. A ruhákat a Lizor Design Butikból, Szlávik Ágitól kaptuk. (A fotós én voltam.)
Úgy látszik, a korábbi videóból többeknek sikerült bátorságot meríteni, mert sokan megkerestek fotózással kapcsolatban. Bevallom, én nem „átváltoztatós show”-nak tekintem ezt a projektet. Nem szeretném, ha egy újabb „jaj nekem, mi vár ott rám!” tétel kerülne a Leküzdendő gátlások című listára. Tekintsünk úgy rá, mint egy egyszerű fotózásra! Nem kötelező sminkest, fodrászt, ruhatárat igénybe venni, de hozzáteszem, nagyban befolyásolhatja a képeket. Akinek van saját, jól bevált kozmetikusa, az kérheti az ő közreműködését is. A fotózás egyébként néhány órás szokott lenni, élményekkel, gyorsan elröppen ez az idő.  Végül is pont az a cél, hogy teljen kellemesen az idő, élvezze mindenki a fotózást.


modell: Nagyné Berke Andrea

smink, haj: Németh Ágnes
ruha: Szlávik Ági Lizor Design Butik
operatőr, vágó: Nagy Blanka



További infó: http://www.tzsolt.com

2016. február 10., szerda

Ez a nap rólad szól, legyen élmény a fotózás!

Előítéletek, sztereotípiák, félelmek és gátlások. Legtöbbször ezek a kulcsszavak befolyásolják a döntését annak, aki szeretne magáról egy fotósorozatot. Miért ne lehetne élmény a fotózás mindenkinek? Nemtől, kortól, alkattól függetlenül. Ez a nap szóljon rólad! Legyen élmény a fotózás!


modell: Bor Krisztina
smink: Iga Juci
haj: Varga Beáta
ruha: Szlávik Ági Lizor Design Butik
operatőr, vágó: Nagy Blanka







További infó: http://www.tzsolt.com

2015. november 16., hétfő

Fény az alagút másik végén


A fotósok jelentős része munka közben kerüli a vaku használatát. Kerüli, mert úgy ítéli meg, hogy nincs szükség plusz fényre, külső fényforrásra (sok esetben jogos). Esetleg nem meri használni, mert nem elégedett a végeredménnyel, vagy szakmai hiányosságait leplezve azt mondja: „nem használok, mert ugyan értek hozzá, de a vakutól mindig olyan mű lesz a kép”. Természetesen vannak trendek, stílusok, témák, amik meghatározzák a fotósok képein a fényviszonyokat, az extrém fényérték különbségeket, de az esetek többségében azért törekednünk kell arra, hogy már a fotó elkészítésekor helyesen exponáljuk ki a téma egyes részeit. Tudom! Szubjektív…
A tanfolyamok, tréningek mellett „Nem félek a vakutól!” vagy „Ne vakíts, világíts!” címmel több workshopot is szerveztem egymagam vagy fotós társaimmal az elmúlt években. A rendszervaku használatához adtak tudást, lendületet, kedvet vagy éppen haladóknak további kreatív ötleteket. November 14-én újra volt lehetőségem Békéscsabán villogtatni. A Márvány Fotóműhely ismét meghívott, hogy régi és új tagjainak tartsak előadást a témában. Örömmel mentem hozzájuk, mert korábbi alkalommal is remek csapat jött össze, remek képek születtek akkor is és most is. Sajnos egynapos program esetén komoly problémát jelent az idő hiánya. Kellő figyelmet kell fordítani a nélkülözhetetlen elméleti anyagra és a fotózásra is, így átfogó képet, tudást, rutint mindig nagyon nehéz adni ilyen rövid idő alatt. De talán nem is kell, nem is ez a cél. A motiváció a lényeg.
Valamikor réges-régen kaptam egy Joe McNally könyvet, ami gyorsan az egyik kedvenc motivációs forrásom lett. Ez a fickó olyan könnyedén, olyan egyszerűen valósította meg képei vakus bevilágítását, hogy elhatároztam, én is így fogok dolgozni, hatással volt rám. Egyszer pl. majdnem Nikonra váltottam. :) Aztán jöttek a pofonok, mert ez sem működött, az sem úgy működött. Azóta persze több forráson, szakmai leíráson, videón átrágtam magam, tapasztaltam, kipróbáltam, teszteltem számtalan vakut, kioldót, fényformálót mindenféle kombinációban, törtem, zúztam dolgokat. Ennek ellenére még mindig előfordul, hogy fejtörést okoz egy-egy szituáció.

Bátran mondhatom, hogy megérte belefektetni időt, energiát és pénzt. Rendszervakuk segítségével (az általános helyzeteken túl) a legridegebb környezetet is sikerül hangulatos, derűs hellyé varázsolni. Szakadó esőben is tudok napsütéses képet készíteni egy romantikusan összebújó párról, vagy ha éppen úgy adódik, fényes nappal is készíthetek éjszakai, holdvilágos felvételeket. Ezek mellet a legnagyobb visszaigazolást a csabai és az ehhez hasonló lendületes workshopok adják. Elültetni a bogarat, megadni a kezdő lökést, beindítani a kreativitást... 
A témában szkeptikus vagy tapasztalatlan fotósoknak üzenem az alagút másik végéről, hogy működik! Hajrá, jó dolog a vakuzás!

2015. augusztus 21., péntek

„Hasist? Szelfibotot?”

  Egy fotósnak elképzelhetetlen, hogy utazásaira ne vigyen valamilyen fotómasinát. Szinte már elvárás a család, a környezet részéről is, hogy nyaralásunkat kellő számú fényképes bizonyítékkal támasszuk alá. Folyton valami kényszert érzünk, hogy tengerpartot, tornyot, hegyet fotózzuk hatszáz szögből. Elkészítjük a kötelező szelfiket, a kötelező turista képeket és közben fogalmunk sincs, hogy mit fotóztunk. Jobb esetben a város nevére még emlékszünk. A fontosabb turisztikai helyeken a „mobil árusoktól” már nem mini Eiffel-tornyokat, Gucci táskákat vehetünk, hanem akciós szelfibotokat és mellé kis hasist, ami igazán vidámmá teheti a csoportképeket. Talán KIT-ben olcsóbb is :)

Egy a lényeg: két arc a képen, háttérben valami külföldi épülettel… és irány a facebook. Hazaérkezés után a képeket pedig jól elrejtjük számítógépünkön és nem kezdünk velük semmit. Semmit! A család, a barátok álmosan várják a vetítés végét. Nem is igazán vagyunk kíváncsiak mások élményeire, fotóira, hisz a képek alapján nem tudjuk átélni azokat. Talán ezért volt jobb a 2x36 kocka… Csak a lényeget fotóztuk. Megváltozott a Világ.


Én is megváltoztam. Az elmúlt években több alkalommal gyalogoltam párommal valamelyik El Camino útvonalon Spanyolországban, Portugáliában. Én is elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne dokumentáljam az úton látottakat, az élményeket a legjobb minőségben. Első utamat gondos objektív válogatás, tervezés előzte meg. Aki nem ismerné ezeket a zarándok útvonalakat, annak elmondom, hogy kizárólag a hátizsákból élünk, és bizony minden cuccunkat a hátunkon visszük több száz kilométeren keresztül. Ezért sem mindegy, hogy milyen nehéz a csomag, milyen extra dolgokat pakolunk be. Gyorsan megtanultam, hogy mit nem szabad vinni, mit kell legközelebb otthon hagyni. Ilyen a nagy fényképezőgép is. Sok szép képet készítettem, de otthon kell hagyni a gépészetet és egy kisebb, könnyebb, zsebben elférő masinára kell váltani. Legutóbbi utunkon ijesztő hirtelenséggel hasított belénk a felismerés: nem akarunk fényképezni. Már nem. Hogyan is lehet fotón visszaadni az élményeket, a látottakat. Nincs az a gép, ami erre képes. Ügyetlenkedek, görcsösen komponálok, hogy meglegyen a kép és közben elfelejtem megélni mindazt, amiért odamentem. Bevallom, ritkán lapoztuk át korábbi képeinket is. Üres is maradt a 32 gigás kártya. Néhány pillanatot azért megörökítettünk mobilokkal. Reggeli hangulatok, bohóckodások, kajálások... a mi élményeink.
Nagyon könnyen ment, hogy kizárólag emlékeink között tároljuk a lenyűgöző út képeit, a katedrálisok hangulatát és minden egyebet, amit szavakkal, bitekkel leírni, lerajzolni nem lehet. Így biztos nem tud senki ásítani és legyinteni rájuk.

2015. június 25., csütörtök

"...ha nem megy, majd visszamész dolgozni"


  Az a pillanat jár a fejemben, amikor meghoztam egy fontos döntést, amely megváltoztatta a mindennapjaimat. Neeeem, nem fogyózok! Továbbra is eszek húst, imádom a hamburgert, a whiskyt, a kávét. 

Éppen két éve döntöttem úgy, hogy otthagyom az állásom és kizárólag a fényképészetből - főállású vállalkozóként - élek majd. Pontosan tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt is tudtam, hogy nagyon szerethető ez az életforma. Szabadúszó fényképész! Az első héten meg is fogadtam, többé nem leszek alkalmazott! (Na, nézzük meg, mit mond két év múlva, igaz?)
Egyébként nagyon emlékszem a környezetemben élő emberek szavaira, mert sokan bátorítottak jókívánságokkal, kedves gondolatokkal is, többen az alábbi mondatokkal próbáltak inspirálni:
„Biztos meg fogsz élni? De hát már mindenki fotós! Legfeljebb, ha nem megy, majd visszamész dolgozni.” – köszi.
Tényleg inspirált, megnyugtatott. Mert ilyenkor visszagondoltam fotós pályafutásom korai szakaszára, amikor még képzetlen, totál amatőr fotósként ügyetlenkedtem…  és ezen változtatni akartam…  és változtattam is! Megnyugtatott, hogy áldoztam a szakma kitanulására, a szakkönyvekre, az egyéb szakmai forrásokra, és sikerült némi alapot építenem, mert tudtam (vagy szakmabeliek finoman rávezettek), hogy ez a minimum, mielőtt kiakasztom a cégtáblát. Sokak szerint ezek csak lelki (banális) dolgok, felesleges kiadások és ettől nem lesz valaki jobb fotós. Fene tudja, mindenki maga döntse el.  Én nagyobb biztonságban éreztem induló vállalkozásomat és jobb volt úgy aludni, hogy nem kísért éjjelente a hálószobámban egyetlen kereskedelmi szerv sem.

„Biztos meg fogsz élni? De hát már mindenki fotós! Legfeljebb, ha nem megy, majd visszamész dolgozni.” 
– Köszi, nem megyek.
Eltelt két év. Nem könnyű év. Hol tartok most? Jó előre tele a naptáram. Küzdök, dolgozok, remekül vagyok!
Két fotózás között van egy kis időm szusszanni, falatozni és elmélkedni: megszüntetett fényképész iskolák… változó kereslet... változó igények és igénytelenségek... esélyegyenlő(tlen)ség... hogyan tovább? Trendek, egyen stílusok, egyen presetek, egymást másoló egyen photography-k. Clarity lett a legjobb barátunk...  (Mindebben feloldva azért megtalálható néhány kivétel, minőségi és következetes fotósmunka.) Szép... Úgy látom, ez kell a Világnak.
Falatozok tovább... desszertnek meg itt van a húzós adófizetés, folyamatos eszközfejlesztés, önfenntartás. Remélem, másnak is ilyen jó.
Hogy meg tudok-e élni? Itt vagyok! Fényképész vagyok! :)

2015. május 6., szerda

Babafotó kell? Ide a pénzt! A többit majd később… egyszer…. soha…


Mindig is voltak fekete bárányok a szakmában, de a minap olyan esettel találkoztam, ami tanulságos lehet kismamáknak, anyukáknak, meg a fotósoknak is. Nem új a dolog, számos áldozata van a suhancok ténykedésének.
Felkeresett egy hölgy ismerősöm, hogy elmesélje a sztorit, megnyugtassam, esetleg megerősítsem. Pici babája nem rég született, így egyértelmű volt, hogy kelleni fognak profi fotók. Valahogy elkeveredett hozzá egy illető, aki egy budapesti stúdió „embereként” mutatkozott be és hatalmas dinamikával kínálta babafotós tevékenységét, hiperszuper albumokat, fotókönyveket. És persze a szuper lehetőséget, hogy fotókat készítenek a baba fél, egy és két éves korában.
…amint aláírja ezt a több oldalas szerződést. Itt ni. De máris! És fizessen x tízezer Ft előleget. Elállni nem lehet, nemfizetés esetén behajtás. Viszlát!
Aláírták, fizettek.


Miután meghallgattam a sztorit, gondoltam, rákeresek az illetőre. Semmi találat, semmi honlap. Gyanúúús.  Bocs, egy találat volt: egy facebook csoport, ami arra szakosodott, hogy e cég/ember által megkárosított anyukák, apukák történeteit csokorba szedve, valahogy megoldást találjanak.  Érdemes szemezgetni.

 a csoport oldala
A történetekből kiderül a lényeg: se pénz, se fotózás.
Korábban már írtam arról, hogy mennyire dühítőnek tartom, ha egy fotós nem leinformálható, nem derül ki, hogy hol, melyik városban tevékenykedik, mert mondjuk összesen egy telefonszám van megadva. Bizalom. Erről szól ez a szakma.


E bejegyzésnek nem az „ugye megmondtam!” lenne a célja, inkább egy figyelmeztetés, óva intés a potenciális áldozatoknak.  Nagyon sok jó babafotós van szerte az országban. Tudom, hogy messziről jött ember mindig jobb fotókat készít, mint a helyi… de biztos vagyok benne, hogy azért akad a környéken is egy valamirevaló szaki. A legfontosabb, hogy leinformálható legyen, legalább egy FB oldalról. A legjobb guglizni kicsit, rögtön kiderül ki fia-borja.
Ami meg a pénzt illeti… fizetés előre? Csak a fotózást követően!